A kórházi-klinikai gyógyszerészek a nehézségek ellenére is kimagaslóan értékesnek élik meg munkájukat

Dr. Pócsi István, a Péterfy Sándor kórház kórházi-klinikai szakgyógyszerésze a szakdolgozatához készített kutatást “A kórházi-klinikai gyógyszerészek jóllétének komplex vizsgálata Magyarországon” címmel, aminek eredményeit az MGYK KKTSZ november 13-i nyilvános küldöttgyűlésén mutatta be. A standardizált kiégés kutatást 2025. júniusában végezte, legpozitívabb eredménye, hogy a válaszadók 76%-a szerint van értelme a munkájának, legnegatívabb, hogy a szubjektív fáradtságérzetük nagyon rossz. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a kiégés hátterében nem a munka mennyisége áll, a munkaórák száma nem korrelált egyik vizsgált változóval sem.
 
Nemzetközi helyzet
 
Az egészségügyi dolgozók mentális egészségének megőrzése és fejlesztése napjaink egyik kiemelkedő fontosságú globális kihívása - ezzel a globális kitekintéssel kezdte a kutatást bemutató előadását Dr. Pócsi István. Az Amerikai Egyesült Államokban végzett CDC-kutatások alapján komoly aggodalomra ad okot, hogy a kiégés aránya az egészségügyi dolgozók körében növekvő tendenciát mutat, 2022-ben elérte a 46%-ot.
 
A krónikus munkahelyi stressznek való kitettség hosszú távon több szinten is komoly következményekkel járhat, az egyén szintjén például csökkent jólléttel, fizikai és mentális egészségromlás fokozott rizikójával. Intézményi szinten megnövekedhet a hiányzások száma, a fluktuáció, ezek szakemberhiányhoz és az ellátás minőségének romlásához vezethetnek. Rendszerszinten a kiégést összefüggésbe hozták az ellátási hibák megnövekedett valószínűségével, a csökkent betegbiztonsággal, az ellátással összefüggő fertőzések fokozott kockázatával és a megnövekedett halálozási aránnyal is. 
 
Az utóbbi 10 évben a kórházi-klinikai gyógyszerészek száma Magyarországon csaknem megduplázódott (2014-ben: 361 fő → 2024-ben: 702 fő). Ezzel párhuzamosan a kórházi-klinikai gyógyszerészek lehetőségei és feladatkörei folyamatosan bővülnek, ez megnövekedett felelősséggel és adminisztrációs teherrel jár, ami fokozott kiégési kockázatot hordozhat magában. Ezt a kockázatot a nemzetközi irodalom is alátámasztja, az utóbbi években egyre több az olyan tanulmány, ami a gyógyszerészek kiégését vizsgálja. Az egyre növekvő globális tudományos érdeklődés adta a kutatás alapját, Magyarországon az ilyen jellegű vizsgálatok eddig hiányoztak. 
 
A kutatás háttere
 
A kutatásban a szubjektív jóllétet, az észlelt stressz szintjét, a kiégés mértékét vizsgálták, emellett azonosították az ezekkel összefüggő egyéni és szervezeti rizikó- és védőfaktorokat. Cél volt az esetleges jövőbeli, rendszerszintű prevenciós és intervenciós programok számára is tudományos alapot szolgáltatni. 
 
142 fő részvételével (részvételi arány: 20,2%) készítettek keresztmetszeti online kérdőíves felmérést 2025. júniusában Magyarországon aktív, kórházi-klinikai gyógyszerészek (MGYK-KKTSZ tagok) között. A jóllétet, az észlelt stresszt és a kiégést nemzetközileg validált pszichológiai mérőeszközökkel mérték. A kutatás a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének szakmai támogatásával valósult meg az MGYK KKTSZ-szel együttműködésben. 
 
Mivel függ össze a kimerültség és a kiábrándultság? 
 
A vizsgált mintában a kiégés prevalenciája igen magas, 51,4% volt, a gyógyszerészek jólléti szintje elmarad, míg észlelt stressz-szintjük jelentősen meghaladja a 2021-es magyar reprezentatív lakossági átlagot. A legveszélyeztetettebb csoport a kórházi gyógyszerészek körében a vizsgálat szerint egyértelműen a pályakezdők: az öt évnél kevesebb gyógyszerészeti tapasztalattal rendelkezők kimerültség- és észlelt stressz-szintjei szignifikánsan magasabbak, mint tapasztaltabb kollégáiké. 
 






















A  korrelációs elemzés során a kimerültség az észlelt stresszel mutatott erős pozitív korrelációt. A kiábrándultság erős negatív korrelációt mutatott a munkahelyi érzelmi támogatással, a munkakörülményekkel valamint a külső elismeréssel. Tehát a kimerültség szintje függ az stressz nagyságától, és kevésbé kiábrándult, aki érzelmi támogatást, jobb munkakörülményeket és külső elismerést kap.
 


A kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy a heti munkaórák száma (átlagos heti munkaidő 43,7 óra) egyik vizsgált változóval sem korrelált, tehát a kiégés szintje nem függ a ledolgozott munkaórák mennyiségétől.
 
A munka értékessége, mint védőfaktor
 
A kutatás legpozitívabb eredménye, hogy a megkérdezett gyógyszerészek a nehézségek ellenére is kimagaslóan értékesnek élik meg a munkájukat, 10-es skálán 7,11-es átlagot ért el ez a kérdés. Az értékességi tényező egy kiemelt védőfaktorként azonosítható: minél erősebb a munka értékességének megélése, annál alacsonyabb a kiégés és a stressz, és annál magasabb a jóllét szintje. A munka értékességének megélése szorosan kapcsolódik a külső elismeréshez és a támogató munkahelyi légkörhöz.
 


Következtetések 
 
Az eredmények alapján öt következtetést fogalmazott meg a kutatás: 
 

• A megkérdezett kórházi-klinikai gyógyszerészek kiégési aránya magas (51,4%), ez az eredmény belesimul a nemzetközi trendekbe. 
• A kiégés hátterében nem a munka mennyisége áll (a munkaórák száma nem korrelált egyik vizsgált változóval sem).
• A kiábrándultság hátterében döntően az érzelmi és szociális erőforrások (támogatás, elismerés) hiánya mellett a megterhelő munkakörülmények állnak, míg a kimerültség legerősebb prediktora a magas észlelt stressz.
• A kiégés (különösen annak kimerültség dimenziója) és az észlelt stressz vonatkozásában a pályakezdők a legveszélyeztetettebb csoport.
• A munka értékességének tudatos megélése olyan védőfaktorként azonosítható, amit a támogató szervezeti kultúra és az elismerés képes leginkább megerősíteni.

 
Javaslatok a továbblépésre 
 
Egyéni és oktatási szinten a reziliencia növelése a legfontosabb cél. Ennek eszköze lehet a stresszkezelési technikák integrálása a szakképzésbe, kiemelt fókusz irányítása a pályakezdőkre, illetve a téma további, mélyebb kutatása. Intézményi és szervezeti szinten a cél a stresszorok csökkentése és az erőforrások tudatos növelése. Ezt támogató vezetői kultúra alkalmazásával (rendszeres visszajelzés, elismerés), célzott mentorprogramok kidolgozásával, a munkafolyamatok ésszerűsítésével és a munkakörnyezet fejlesztésével (pl. adminisztratív terhek csökkentése, reális munkaterhelés biztosítása) lehetne elérni. 
 
Megjegyzés: a vizsgálat eredményei a kényelmi mintavételezés jellegéből adódóan nem tekinthetők reprezentatívnak a teljes hazai kórházi-klinikai gyógyszerész populációra.