Beszámoló a VIII. Premier-estről
Már hagyománynak tekinthető a Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi-Klinikai Területi Szervezete által szervezett Premier-est, ami évről-évre egyre népszerűbb a szakmában dolgozók körében.A kórházban dolgozó gyógyszerészek száma Magyarországon is folyamatosan emelkedik, ennek megfelelően egyre több lehetőségünk van szaktudásunk legjavát a betegellátás fejlesztésére fordítani. Bár kórházanként egyénileg, mindenhol kicsit máshogy, a helyi igényekhez igazodva, de mégis egy közösségként fejlesztjük hivatásunknak ezt az területét. Az idei Premier-est ezt a gondolatot követve az “Együtt könnyebb” jeligét kapta. Az est egyik célja, hogy jobban megismerjük egymás munkáját, tapasztalatainkat megosztva segítsük a kollégák fejlődését, ezáltal egy olyan kapcsolatrendszer és szakmai közösség kialakítása, amihez a mindennapokban is bármikor fordulhatunk segítségért és inspirációért.
Ennek első lépéseként az est folyamán az ország több pontjáról érkezve a kollégák bemutatták az intézeti gyógyszertáruk működését, feladatait. Dr. Toláczi Gábor Szekszárdól, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházból, Dr. Oszlánczi Máté a Karcagi Kátai Gábor Kórházból, Dr. Erdélyi Lóránd a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból, Dr. Balázsfalvi Nándor Gusztáv Szombathelyről, a Markusovszky Egyetemi Oktató Kórházból, Dr. Bálint Dávid pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Oktató Kórházból, Kecskemétről érkeztek, és adtak betekintést a mindennapi tevékenységükbe és a jövőbeni terveikbe. A szakmai program zárásaként az est egyik házigazdájának, Fazekas Péternek, a Premier G-Med Kft. munkatársának bemutatóját hallgattuk meg. Az előadások mindig nagyon inspirálóak, ez most sem volt másként.
A prezentációkat és a kérdéseket követően egy borkóstoló és vacsora keretében beszélgettünk, ezzel erősítve a kórházban dolgozó gyógyszerészek közötti kapcsolatot.
A VII. Premier-est alkalmával egy szakmatérkép létrehozása volt a cél, ami a jövőbeni közös munkát könnyíti majd meg. Ezért köszönet dr. Szabó Alexandrának, Fazekas Péternek és dr. Tátrai Tibornak az idei esemény megszervezéséért, jövőre ugyanitt találkozunk.
Összefoglalót készítette: Csepi Julianna
- 2023.08.21 -