A kórházi gyógyszerészek kiterjesztett szerepkörei - GYH interjú dr. Süle Andrással

A kórházi gyógyszerészek az elmúlt években sokat tettek annak érdekében, hogy speciális tudásukat folyamatosan bővítve és alkalmazva tevékenységüket minél inkább a gyógyítás, a közvetlen betegellátás szolgálatába állítsák. A mindennapi gyakorlat változásait azonban a szabályozás csak részben követte. Az eddigi történésekről és a jelenlegi helyzetről Süle Andrást, a KKTSZ elnökét kérdeztük.

Milyen előzményei vannak a kórházi gyógyszerészek kompetenciabővítő törekvéseinek?
 
A kórházi és klinikai gyógyszerészek kiterjesztett feladatkörben való működésének ügye nagyságrendileg tizenöt éve kapott hazánkban új lendületet, noha már korábban, jócskán az 1970-es években is voltak ilyen irányú törekvések. Ezek egyik élharcosa és legfőbb szaktekintélye Mezey Géza professzor és Soós Gyöngyvér professzor aszszony volt. A kezdeményezésnek azonban hosszabb távon nem tett jót a rendszerváltás környékén jellemző kórházi gyógyszertári munkaerő- és bérhelyzet. 2010 környékén aztán újfent sikerült egy olyan „alkotói” közeget teremteni, amely lehetővé tette a kórházi gyógyszerészet jövőjéről való, stratégiai távlatú közös gondolkodást.
 
Higyisán Ilona mentorálása nyomán mind többen kezdtünk komolyan hinni abban, hogy érdemes energiát fektetni kompetenciáink bővítésébe, az angolszász modellek hazai implementálásába. Igen inspiráló és rendkívül kreatív munkaközösséget hoztunk létre, többek között Bartal Alexandra, Órás Zsuzsanna, Tóbel Andrea és jómagam részvételével. Önszerveződő csapatként fogtunk hozzá a tervezéshez, az elképzelések megvalósításához.
 
Kik segítették a későbbiekben ezt a folyamatot a szűkebb munkaközösségében?
 
A Péterfy Kórházból Sásdi Antal főigazgatót és elődjét, Budaházy Emil főigazgatót emelném ki elsőként. Ők voltak azok, akik „éles körülmények között” is töretlenül hittek és bíztak a kórház gyógyszerészi csapatában és küldetésünkben. Óriási segítséget jelentett ez nekünk, hiszen felhatalmazást kaptunk szakmai programunk gyakorlatba való átültetésére. A „Péterfys” klinikai gyógyszerészi programba az elsők között kapcsolódott be Hlavács Tünde és Keller Nóra. Velük aztán már a napi klinikai gyakorlatban próbálhattuk ki azokat a módszereket, eljárásokat, amelyek Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban már bizonyítottak. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetében Higyisán Ilona, Szabó Csongor, Soós Gyöngyvér és számos más meghatározó szaktekintély, a Magyar Gyógyszerészi Kamarában pedig Hankó Zoltán is mellénk állt, és így együttesen dolgozhattunk a kórházi gyógyszerészet fejlődéséhez szükséges körülmények megteremtéséért.
 
Hogyan változott ebben a folyamatban a napi kórházi gyakorlat?
 
Alig több, mint tíz év alatt megduplázódott hazánkban a kórházi gyógyszerészek száma. Az új generációk is felismerték, hogy új feladatokat kell vállalniuk, a kórházi vezetők pedig egyre szélesebb körben támogatták a szolgáltatásbővítést, mivel meglátták, hogy ez szakmai nyereséget, új eredményeket jelent. A folyamatot nagyban meghatározta az, hogy az adott kórházban a vezetés – még az egyes osztályok vezetői is – hogyan viszonyultak ehhez a törekvéshez. Ez részben azzal járt, hogy a kórházi-klinikai gyógyszerészi tevékenység szakmai tartalma viszonylag heterogén lett; nemcsak kórházanként, hanem akár kórházi osztályonként is különbözött. Ez a helyzet azonban nem rendellenesség, és semmilyen értelemben sem szokatlan. Inherens sajátossága ez egy organikus fejlődési modellnek, egy természetes evolúciós folyamatnak.
Ugyanakkor az egészségügy megkívánja a minőségi sztenderdeket, a szolgáltatások homogenitását, és közben ki is épült az a bázis, amely már igényli a szabályozást.
 
Hogy áll most a szabályozási keretrendszer, amely ezt biztosíthatja?
 
Az első lépés a vonatkozó módszertani levél régóta esedékes frissítésének kiadásával megtörtént. Ez a szabályozó dokumentum fektette le azt a korszerű módszertani keretrendszert, amely irányt mutat a napi gyakorlat számára. Előre látható volt, hogy ez újabb diszkrepanciát okoz, de már nem a gyakorlat és a módszertan között, hanem a módszertan és a jogszabályi környezet között. Ennek feloldására lenne hivatott az egészségügyi törvény és több más egészségügyi jogszabály megváltoztatása. Amíg a jogszabályi környezet nincs helyre téve, addig nem jogforrások, hanem helyi, intézményi felhatalmazások alapján tudunk csak működni.
 
Milyen tartalommal kellene a jogi hátteret kialakítani, és hol tartunk ma ebben?
 
Elengedhetetlen, hogy a szabályozás megadja a lehetőséget a gyógyszerterápiás döntések meghozatalára, a klinikai gyógyszerészi konzílium intézményének deklarálására, egyes laboratóriumi vizsgálatok elrendelésére és eredményinek értékelésére, a javaslattételre antibakteriális kezelésben és a klinikai táplálásban. Mindez, természetesen egy illeszkedő jogosultságú EESZT-hozzáférés biztosítása mellett. Most ott tartunk, hogy a KKTSZ és a Kamara vezetése az Országos Kórházi Főigazgatósággal szövetségben, közösen normaszöveg szintű javaslatokat dolgozott ki. Ez annál is fontosabb, mert a mai jogszabályi környezet nem felel meg az aktuális tevékenységünknek. Ez egy konszenzusos javaslat, amelyet nemcsak a gyógyszerész szakmai szervezetek, de a gyógyszerészeti hatóság is támogat.
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége is ismeri a tervezetet, ellenvetéssel ők sem éltek, vagyis ez egy széles körű szakmai támogatást élvező javaslat. A dokumentum március óta a BM Egészségügyi Államtitkárságán van, augusztus elején pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter is hivatalosan megkapta.
 
A KKTSZ komoly munkát fektetett a javaslat kidolgozásába. Milyen érvekkel támasztották alá az indítványt? Egyáltalán, mérhető-e annak haszna, amit csinálnak?
 
A javaslat megvalósítása, a jogi szabályozás átalakítása és annak alkalmazása a kórházakban nem jár többletköltséggel, de egyértelműen fokozza a betegbiztonságot, és mérsékli az egészségügyi ráfordítások mértékét. Egy több kórházra kiterjedő, beavatkozással nem járó klinikai vizsgálatot folytattunk a kórházi gyógyszerészi intervenciók mérhetősége érdekében. A vizsgálat eredményei októberben válnak nyilvánossá. Szeretnénk metrikát építeni a rendszerbe, de amíg nincs felhatalmazás arra, hogy mit tehetünk, addig nehéz mérni tevékenységünket. Pedig fontos lenne, például a gyógyszereléshez köthető tévesztések esetében. Ha ezt adatokkal tudnánk leképezni, annak rendszerszintű haszna lenne. Ettől függetlenül jelentős tapasztalati bizonyíték támasztja alá azt, hogy a gyógyszerészeknek a közvetlen betegellátásban játszott szerepe költségcsökkenést eredményez például a tévesztések, a nem optimális terápiák miatti veszteség elkerülésével. Ennek mértékét az USA-ban, illetve Nagy-Britanniában dollárban vagy fontban meg is adják.
 
Mi az, ami ön szerint kimozdíthatná a „nyugvópontról” a folyamatot?
 
A szakmai szereplőkben megvan rá a közös akarat. Ha a döntéshozók számára is meg tudjuk világítani a szakmai szempontok közvetlen és közvetett előnyeit, akkor tovább léphetünk.
 
dr. Koncz Mária
(Az interjú a Gyógyszerészi Hírlap novemberi számában jelent meg)
 

A klinikai gyógyszerészi tevékenység jogszabályi megerősítése   A fekvőbeteg-ellátás meghatározó része az egészségügyi intézményeinkben ápolt-kezelt betegek gyógyszerészeti támogatása. Ez egyfelől a fekvőbeteg-gyógyintézetek intézeti gyógyszertáraiban folyó tevékenységgel, másfelől a fekvőbeteg-osztályokon kezelt betegek „betegágy melletti” gyógyszerészi ellátásával biztosítható. A „betegágy melletti” – szakkifejezéssel klinikai gyógyszerészi – tevékenység során a klinikai gyógyszerész (1) felméri a kórházba kerülő beteg gyógyszeres anamnézisét, (2) részt vesz a gyógyszeres terápia meghatározásában, (3) felel a beteg kórházi tartózkodása alatt a terápia biztonságáért és a gyógyszeralkalmazás kockázatainak kizárásáért, (4) a terápia szakmai és gazdasági optimalizálásáért, továbbá (5) részt vesz a kórházból távozó beteg terápiás edukációjában és gyógyszerelésének további meghatározásában. A klinikai gyógyszerész tevékenysége nélkülözhetetlen a fekvőbeteg-gyógyszerellátásban, amit számos külföldi és több hazai tapasztalat is bizonyít. Azokban az országokban, ahol a klinikai gyógyszerészi tevékenység a napi gyakorlatban jogszabályi megerősítéssel működik, az átlagos kórházi tartózkodási idő két nappal rövidül, alacsonyabb kórházi halálozási mutatókat érnek el és a gyógyszer-elrendelési, valamint magas kiosztási hibák radikálisan csökkennek. Mindeközben a gyógyszeres terápia közvetlen költsége is 10-20 százalékkal csökken. A klinikai gyógyszerészi tevékenység érdemi többletköltséggel nem jár, sőt a megtérülési ráta 5-8-szoros. A klinikai gyógyszerészek bevonása azonnali terápiás és gazdasági eredményt hoz. Hazai adatok szerint a gyógyszer-elrendelési hibák aránya 9-25 százalék, a kiosztási eltérések a betegek közel felét (47 százalékát) érintik, ami a klinikai gyógyszerészek bevonásával lényegében nullához közelíthető. A klinikai gyógyszerészek bevonása a terápia elrendelésébe a terápia szakmai és gazdasági optimalizálásán keresztül is jelentős költségmegtakarítást eredményez. A betegágy melletti klinikai gyógyszerészi tevékenység ma már több hazai fekvőbeteg-ellátó intézményben helyi vezetői döntés alapján elindult. A tevékenység feltétele, hogy klinikai gyógyszerészi szakvizsgával rendelkezzen a gyógyszerész. Számuk ma már – egy tavalyi felmérés alapján – meghaladja a 160-at, alkalmazásuk tapasztalatai szakmai és gazdasági vonatkozásban egyértelműek. Az NNGYK a klinikai gyógyszerészi tevékenység végzéséhez szükséges szakmai protokollt készített és közzétette. Az OKFŐ az Egészségügyi Szakmai Kollégium gyógyszerészeti tagozataival, a Magyar Gyógyszerészi Kamarával és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társasággal együttműködve elkészítette a klinikai gyógyszerészi tevékenység jogszabályi szintű rendezéséhez szükséges jogszabály-tervezeteket – részletes indoklással ellátva – és az egészségügyért felelős Belügyminisztérium illetékes vezetőinek ez év elején átadta. A javaslat mielőbbi elfogadását indokolja annak azonnali és egyértelmű szakmai, és a kórházak gazdálkodást pozitívan érintő hatása, aminek az egészségügyi és gazdasági hozadéka mellett politikai előnyei is várhatók. Úgyszintén indokolja a mielőbbi kodifikációt, hogy ezzel a javaslattal párhuzamosan folyik a közvetlen lakossági gyógyszerellátás keretei között a „vis maior” gyógyszerelési helyzetek megoldását célzó, gyógyszerészeknek meghatározott körülmények között „vényírási” jogot biztosító részletes szabályozás előkészítése. A klinikai gyógyszerészi státuszok jogi megalapozása és a „vényírási jog” lehetővé tétele is hasonló EESZT fejlesztést igényel, amit célszerű egyszerre elvégezni.

- 2025.11.25. -