Jogérvényesítés szakmai szemmel
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Nemzeti Adó és Vámhivatal közös jogérvényesítési konferenciáját szeptember 19-20. között rendezték meg. A konferencia első napján az IP (intellectual property - szellemi tulajdon) jogérvényesítés aktuális problémáin belül a vagyoni hátrány témájának szentelte. A konferencia második napját idén is a gyógyszerhamisítás témájának szentelték; idén rendhagyó módon, a közönség bevonásával. A panelt lezáró kerekasztal-beszélgetés konklúziói – a szervezeti nehézségekre nyújtott javaslatokon túlmenően - rámutattak a gyógyszerhamisításhoz kapcsolódó megfelelő kommunikáció és érzékenyítés fontosságára is.
A konferencián Tátrai Tibor képviselte a KKTSZ-t. Tőle kérdeztük:
Miért fontos nekünk ez a téma?
- A gyógyszerbiztonság és az ehhez kapcsolódó edukáció kimondottan fontos szelete szakmánknak és több társszakmának egyaránt. Minden lehetséges fórumon, így itt is hangsúlyoztuk, hogy gyógyszert csak a gyógyszertárból vagy ténylegesen gyógyszertár által működtetett weboldalról vásároljanak a páciensek. Felhívtuk a figyelmet a hamis gyógyszerek veszélyeire, így a direkt egészségkárosító hatásra is.
- Volt-e olyan, számodra is új fejlemény vagy tapasztalat a témában, amelynek a napi gyakorlatban is hasznát veheted?
- Nagyon érdekes előadást tartottak a rendőr kollégák egy adott gyógyszerhamisítási ügyről és ennek felgöngyölítéséről.
- Hogyan jellemezhető a helyzet a gyógyszerészeti jogvédelemben?
- A klasszikus patikai forgalomba jellemzően nagyon csekély mennyiségű hamis gyógyszer kerül be, ami siker. De rengeteg további teendő van az illegális csatornák megszüntetésével, a hatóanyagok illegális behozatalának kérdésével és természetesen az online, általában külföldről behozott hamis gyógyszerek, egyéb készítményekkel – ezek jellemzően potencianövelők, anabolikus szteroidok. Végül szeretném kiemelni, hogy a gyógyszerhamisítás elleni sikeres és hatékony küzdelemhez elengedhetetlenül fontos több terület, például a rendőrség, a NAV, a gyógyszerhatóság együttműködése. A szervezetek közötti koordinációt nagyban segítik az ilyen és ehhez hasonló rendezvények.
(Az SZTNH beszámolója honlapján olvasható: https://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/sztnh-hirek/hirek-esemenyek/jogervenyesites-szakmai-szemmel.)