A betegágy mellett – a kórházi-klinikai gyógyszerészet aktuális kérdései

Dr. Süle Andrással, az MGYK KKTSZ elnökével annak apropóján beszélgettünk a kórházi-klinika gyógyszerészet aktualitásairól, hogy 2026-ban az Amerikai Kórházi Gyógyszerészeti Társaság (ASHP) a világ egyik legrangosabb kórházi gyógyszerészeti díját, a Donald E. Francke emlékérmet neki ítélte.

Az 1971 óta létező díjat az ön személyében először kapta meg magyar és hetedszer európai szakember, ami minden bizonnyal jelzi azt is, hogy komoly rálátása van a gyógyszerészet eme területére. Milyen főbb szempontokat emelne ki elsősorban a kórházi-klinikai területről?

 A kórházi–klinikai gyógyszerészetben az elmúlt években fontos előrelépések történtek a betegágy melletti és első vonalbeli klinikai feladatok terén, ugyanakkor a mindennapi munka során továbbra is jelentékeny az adminisztratív feladatok aránya. A gyógyszerek különböző csatornákon keresztül érkeznek az intézményekhez, ezek ügyvitele és nyomon követése a kórházi gyógyszertárak alapfeladata.
A 2023-ban bevezetett egységes intézeti gyógyszertári szoftver a gyakorlati tapasztalatok alapján sok intézményben nem hozta a remélt egyszerűsítést. A korábbi rendszerekhez képest funkcióbeli visszalépések, nehézkes folyamatok és többletadminisztráció jelent meg, ezzel párhuzamosan tovább működnek más intézményi rendszerek (gazdálkodási, közbeszerzési, dokumentumkezelő), gyakran egymással közvetlen adatkapcsolat nélkül.
Ugyanazon beszerzésről több rendszerben külön-külön kell rögzíteni adatokat, papíralapú és elektronikus dokumentumokat kell kombinálni, többszörös aláírási és engedélyezési folyamatokkal. Nem az egyetlen, mindenki számára azonos informatikai megoldás jelenti a választ, hanem jól definiált adatkapcsolati szabványok és olyan rendszerek, amelyek képesek egymással kommunikálni, és illeszkednek az egyes intézmények szakmai, működési sajátosságaihoz.

A gyógyszerhiányokkal kapcsolatban lát-e valamilyen rendszerszintű problémát?

A kórházi beszerzési környezet sajátos kötöttségekkel jár. Az intézmények mozgásterét a központosított közbeszerzések, a különféle engedélyköteles beszerzési utak és a finanszírozási szabályok együtt határozzák meg. Egyes gyógyszerek – hiánycikként elismerve – elvileg helyettesítő forrásból beszerezhetők lennének, de minden intézményi saját beszerzéshez központi írásbeli engedély szükséges. Ilyenkor a gyógyszerész válaszút elé kerül: szigorúan követi az engedélykérési szabályt, és akár tartós gyógyszerhiányt kockáztat az intézményben, vagy a betegellátás érdekében rugalmasabban kezeli az előírást, vállalva a későbbi felelősségre vonás lehetőségét. További rendszerprobléma, hogy a kórházi közbeszerzések nyertes készítményei nem mindig esnek egybe az alapellátásban legkedvezőbb finanszírozással rendelkező termékek körével. Ez a kórházból távozó betegek esetében azonnal generikus helyettesítési kérdéseket, terápiaváltásokat, adherenciaproblémákat vet fel. Magyarországon további sajátosság, hogy új terápiák támogatásba való befogadása ritka, ugyanakkor a már támogatott terápiák „kifogadása” gyakorlatilag nem történik meg.

Ejtsünk szót hazai a klinikai gyógyszervizsgálatokról is!

Az elmúlt év adatai aggasztó tendenciát jeleznek: Magyarországon több mint harmadával csökkent az újonnan indított klinikai vizsgálatok száma, és több mint 60%kal csökkent a vizsgálatokba bevont személyek száma. Ez nemcsak a hazai betegek számára jelent szűkülő hozzáférést az egyes innovatív terápiás lehetőségekhez, hanem az ország nemzetközi versenyképességét is gyengíti. A klinikai gyógyszervizsgálatok a kórházak működésének fontos területét jelentik, hiszen az 1-es, 2-es és 3-as fázisú vizsgálatok előírás szerint klinikai, kórházi környezetben zajlanak. A kurrens szabályozásban bevezetett „egyszerződéses modell” azonban jelentősen átalakította a vizsgálatokhoz kapcsolódó szerződéskötési és adminisztratív folyamatokat.
A modell lényege, hogy az intézmény közvetlenül, közbülső szereplők bevonása nélkül köt szerződést a vizsgálat szponzorával, és a vizsgálati költségvetés egy részét saját felhasználásra allokálja. Ez ugyan elvben egyszerűbb struktúrát jelent, de a gyakorlatban különösen a kisebb intézmények számára okoz nehézséget: ahol kevés vizsgálat fut, nem rentábilis külön adminisztratív csapatot fenntartani a klinikai vizsgálatokkal járó terhek kezelésére, így ezek az intézmények sokszor kiszorulnak a vizsgálati hálózatból.

Milyen lehetőségek vannak az automatizáció terén?

Olyan átfogó digitalizációs stratégia szükséges, amely figyelembe veszi az egyes intézmények méretét, szakmai portfólióját és klinikai sajátosságait. Nem minden ellátási forma igényel vagy bír el azonos típusú automatizációt. Az utóbbi években a hazai piacon erősen előtérbe került a centralizált, automatizált unit dose rendszer, amely sok esetben valóban hatékony megoldás lehet, de nem minden klinikai szituációban. Olyan osztályokon, ahol gyors reagálásra van szükség (posztoperatív őrzők, sebészeti, traumatológiai osztályok), nem fogadható el, hogy a terápiamódosítástól számítva akár 24–72 óra teljen el a tényleges gyógyszerkiadásig. Ezekre a helyzetekre fejlesztették ki a decentralizált automatizációs megoldásokat, amelyek rugalmasabban alkalmazkodnak a klinikai igényekhez. Kiemelt jelentősége van a raktári automatizálásnak: a jelenleg elérhető technológiai megoldások mellett szinte minden magyarországi kórház érdemben profitálhatna a gyógyszerraktárak robotizációjából, ami humánerőforrás-megtakarítást és biztonságosabb készletgazdálkodást jelent. Cél, hogy a magasan képzett gyógyszerészek és szakdolgozók ideje ne elsősorban manuális logisztikára, hanem betegközeli feladatokra fordítódjon.

A klinikai gyógyszerészi státusz jogszabályi szintű definiálása régóta visszatérő téma…

Az elmúlt években markáns előrelépések történtek ez ügyben. A klinikai gyógyszerész feladatköre a járó- és fekvőbeteg-szakellátásban egyaránt érvényes, és a gyógyító team integrált tagjaként vesz részt a betegellátásban. A feladatok közé tartozik a gyógyszeres anamnézis felvétele, a gyógyszeres terápia egyeztetése és optimalizálása, a gyógyszerelési hibák megelőzése, a farmakoterápia monitorozása, az antimikrobiális stewardship és táplálásterápia programokban való közreműködés, valamint a betegoktatás. Mindez csak akkor valósulhat meg hatékonyan, ha a klinikai gyógyszerészek hozzáférnek a kórházi informatikai rendszerekben és az EESZT-ben tárolt releváns adatokhoz, és a napi klinikai döntéshozatal részesévé válnak.

Mi a helyzet a kórházi–klinikai szakgyógyszerészi utánpótlással?

Ennek biztosítása, a rezidensképzés és a gyógyszertári szakdolgozói életpálya rendezése a kórházi gyógyszerellátás fenntarthatóságának kulcskérdése. A hazai graduális gyógyszerészképzés a kontinentális modellhez hasonlóan erősen kémia-központú és kevésbé gyakorlatorientált, ezért részben a rezidensi rendszer volna hivatott pótolni a klinikai, gyakorlati kompetenciákat. Vannak olyan intézmények, ahol a rezidenseket leginkább munkaerőpótlásra használják, ami veszélyezteti a képzés valódi célját. Előfordulhat, hogy egy jelölt szinte teljes képzési idejét egyetlen területen, például magisztrális laboratóriumban tölti, anélkül, hogy szélesebb klinikai tapasztalatot szerezne.
Strukturált, kötelező rezidensi rotációra van szükség, hasonlóan a szakorvosképzés rendszeréhez: meghatározott időtartamú gyakorlatokat kellene biztosítani különböző klinikai szakterületeken (onkológia, intenzív terápia, belgyógyászat, kardiológia, sebészet, nefrológia, diabetológia stb.), valamint a citosztatikus keverékinfúzió-készítés, parenterális készítmények és gyári készítmények komplex kezelése terén. A jövőben várhatóan egyre több specializáció jelenik meg a klinikai gyógyszerészeten belül; ehhez a ráépített szakképzések és rövidebb, fókuszált mikrotanúsítványok nyújthatnak rugalmas, egyedileg összeállítható továbbképzési utat.

Az MGYK XV. Vándorgyűlésén tartott előadásán hangoztatta az interface pharmacy fontosságát. Mi jelent ez pontosan?

Az ún. interface pharmacy koncepció a kórházi és a közösségi gyógyszerészet szorosabb együttműködésére épít. A betegek számára mindennapos, hogy az ellátórendszer szintjei között mozognak: szakrendelésről kórházba kerülnek, onnan háziorvoshoz, közforgalmú gyógyszertárba mennek, zárójelentésekkel, ambuláns lapokkal a kezükben. A seamless care modell lényege, hogy a betegút ezen szintjei között a gyógyszeres terápia szempontjából ne legyenek törések és információvesztések. Ehhez strukturált, formalizált szakmai és informatikai csatornákra van szükség a kórházi klinikai gyógyszerészek és az alapellátásban, közösségi gyógyszertárakban dolgozó gyógyszerészek között.
Az elképzelés szerint számos esetben a kórházi és a közösségi gyógyszerész egymás között is képes lenne rendezni a kórházból elbocsátott betegek gyógyszeres terápiájával kapcsolatos kérdéseket – a dózisbeállítástól a laboratóriumi paraméterek (például INR) követéséig –, anélkül, hogy minden részletben a háziorvosi ellátást terhelné. A hosszabb távú cél egy olyan jogosítványrendszer, amely lehetővé teszi, hogy a krónikus gyógyszeres terápiák egy részének menedzsmentje szervezetten, együttműködésben kerüljön a kórházi és a közösségi gyógyszerészek kezébe.

HH

/Forrás: Gyógyszerészi Hírlap/

- 2026.04.09. -